Joalis - ColDren

Joalis - ColDren
7 100 Ft

A Joalis - ColDren készítmény a vékonybélben és a vastagbélben lévő mikrobális gócok feloldására és eltávolítására szolgál.

A belek több szempontból is testünk különleges szerveinek számítanak. Egyes tudományos elméletek alapján az élőlényfajták fejlődésekor alakultak ki (fylogenesis – mint folyadéktároló). A mai emlősöknél és különösen az embernél – azonban többfunkciós jelleget tölt be. Egy életen át a táplálék tonnái mennek át rajta, melyek nem csak lényeges tápanyagokat hoznak magukkal, hanem egyben felesleges anyagokat, különféle mérgeket és mikroorganizmusokat egyaránt. Mindezekkel pedig a beleknek el kell bánniuk. Az emésztési folyamat egy erősen szofisztikált tevékenység. A beleknek egyben a szervezet számára visszajelzést is kell szolgáltatniuk arról, hogy milyen anyagokat kell megemészteni és azokhoz milyen enzimek kiválasztására van szükség, mégpedig nem csak minőségi, hanem mennyiségi tekintetben egyaránt, hiszen gondoljunk csak bele, ha mondjuk egy ember elfogyaszt egy ezer grammos marhabifszteket, akkor annak megemésztéséhez nyilván teljesen más mennyiségű és összetételű enzimekre van szüksége, mint ugyanannyi mennyiségű zabkásának a belső feldolgozásához. A beleink egyben a legnagyobb immunszervünknek is számítanak – az összes immunsejtünk mintegy 70%-a pontosan bennük helyezkedik el. Az immunsejtek a belekben egy nagyon alapos felkészítésen esnek át, ugyanis a beleken át nem mindennapi mennyiségű mérgek hada szeretne a szervezetbe jutni. Tudományos kísérletek során többszöri ismétlés mellett megállapítást nyert, hogy pár tíz óra leforgását követően egy élőlény meghal, ha a bélfala korlátlanul lehetővé teszi mind a külső eredetű, úgy a belső emésztéssel, folyamatokkal stb. keletkező méreganyagok szabad bejutását a szervezetébe. Nagyon érdekes, de egyben félelmetes kísérletek során bebizonyosodott az is, hogy az ember hihetetlen mennyiségű méreganyagokat és mikroorganizmusokat képes magába adagolni, miközben mindezek ellenére és bizonyos körülmények fennállása mellett ezekkel a belek képesek megbirkózni. Ezen említett kísérletek alkalmával a jelentkezett önkéntesek különféle gombákat, vagy éppen kolera, vagy tífusz eredetű mikroorganizmusokat vittek táplálékkal szervezetükbe azt bizonyítva, hogy bélrendszerük kiváló kondícióban van és mindent képes feldolgozni. De ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen gondoljunk csak bele milyen táplálék is jut egyes állatfélék emésztőrendszerébe, ott van például rögtön a hiénák, vagy éppen más dögevők esete, vagy éppen a macskák és a különféle rágcsálók, a sertés stb..

A belekben található egyben az ún. enterális idegrendszer is, vagyis az idegsejteknek egy olyan sűrű fonata, mint amilyenek az agyban találhatókhoz hasonlatos. Ezekben a sejtekben keletkezik a szerotonin, illetve más neurotranszmitterek nagy része, de nem utolsó sorban azok a belső opoidok is, melyek közvetlen hatással vannak az idegi jelek átvitelére, vagy éppen hangulatunkra, érzelmeinkre. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy a beleink működésükkel az életörömünket is biztosítják. A belek idegrendszerén pontosan diagnosztizálható az öregedés és pontosan ugyanolyan elváltozások tapasztalhatók rajta, mint az agyon az Alzheimer-kór, vagy éppen más degeneratív hatású folyamatok előfordulása esetén. Kimondható tehát, hogy az idősödés folyamatában nem csupán a fejünk öregszik, hanem a beleink is, mindez pedig legegyszerűbb módon is olyan következményekkel jár együtt, mint az időskori lassúság, feledékenység és a különféle körülményekre való túlérzékenység. Röviden, ha most mondjuk, nem foglalkoznék más emberi élettani funkciónkkal, akkor az eddig itt leírtak bőven elegendők volnának ahhoz, hogy a szerelmes levelünkbe végül egy szívecske helyett a bélrendszerünket rajzolnánk oda.

A bélrendszerünk a gyomor alatt kezdődik, mégpedig a patkóbél nevű (duodenum) résszel, majd ez tovább folytatódik a vékonybél a jejunum és illeum részeivel, folytatódva a vakbélhez jutunk, aminél egy appendix vermiformis nevű féregnyúlvány ágazik ki. A vakbéltől folytatódik a vastagbél függőleges felszálló és leszálló része, mely egy S alakú íveléssel jut a végbélhez. A bélrendszer minden egyes része tökéletesen eltérő feladattal, mikroflóra összetétellel és környezettel bír. Gondoljunk csak bele, a mai orvostudomány az emberi agy mellett a beleket sem képes átültetni, más lényeges szerveink egyébként már rutinszerűnek számító transzplantációja mellett. A belek transzplantációja a különleges immuntulajdonságai végett egyelőre lehetetlen feladatnak számít. Az egésztestes medicina keretei között említést kell tennünk arról, hogy a belek a nyirokcsomók sűrű hálózatával van átszőve, különösen a belek olyan részeiben, mint a mesenterium, a mesocaecum, a mesocolon, vagy éppen a mesorektum.

A beleink továbbá gazdagon ellátottak az autonóm idegrendszer részeivel is, úgy, mint a plexus coeliacustól, plexus entericustól kezdve, egészen a vastagbél plexusainak egyes során át végül a plexus rectalis több szintjén át bezárólag. A nyirokszövet a vékonybél végén egy speciális alakzatban összpontosul, ahol is a nodi lymphatici aggregati képzi a Peyer-plakkokat, de megtalálható még a vékonybélben is, ahol egyfajta mandulát alkot. Ha itt mondjuk egy valamiféle gyulladás alakul ki, akkor az appendix gyulladásról beszélhetünk, amit viszont műtéti úton muszáj eltávolítani. Kevesen gondolunk csak bele, hogy az ókorban és a középkorban a vakbélgyulladás bizony egy halálos betegségnek számított, mivel akkor a hasüreget még nem műtötték és a vakbélről egyben nem is tudtak. Talán csak egyedül Avicenna tudhatott róla állítólag, mégpedig sertések titkos felboncolásából eredően, de hát ez mit sem ért mind neki, úgy a betegek ezrei számára.

A beleket átszövik a nervus vagus ágai, illetve annak autonóm elemei is, ezek az elemek felelősek egyébként olyan záróizmok működéséért, mint amilyen például az Oddi-féle záróizom, ez utóbbi a pankreatikus és az epe eredetű produktumokat adagolja a patkóbélbe, vagy amilyen például a bélvégződésen lévő rektális szfinkter.

A belekben két, egymástól jól megkülönböztethető méreganyagfajta fordulhat elő. Az egyik ilyen a beleken belül keletkezik, mégpedig a helytelenül végbemenő emésztési folyamatok során, vagy pedig a túlszaporodott mikroorganizmusok útján, amelyek mikrobatoxinokat termelnek. Szintén a beleken belül alakulhatnak ki lerakódásokban, vagy más néven koprolitokban, vagy a bélfalak kidudorodásain (austra) megjelenő lepedékben is létrejöhetnek méreganyagok. A bél nyálkahártyájának teljes felülete eléri a 200 m2-t. A másik méreganyagfajtának azok a toxinok számítanak, amelyek a fertőzési gócokból erednek. Ezek a fertőzési gócok a nyálkahártya alatt, vagy pedig a belek más rétegeiben bújnak meg, de egy biztos, hogy ún. intromurálisak, azaz bélfalba beépültek. A fertőzési gócok olyan toxinokat termelnek, amelyek a nyirok- és érrendszernek köszönhetően az egész szervezetbe képesek eljutni. A belekből vezető érrendszer szerencsére elsőnek a májba jut, mely méregtelenítő szervként funkcionál; a máj lymphatikus rendszere azonban nem vezetődik el, hanem éppen ellenkezőleg a belek lympháját az egész szervezetbe oszlatja el. A fertőzési gócok toxinjai a nyálkahártyára is eljutnak, megzavarhatják annak helyes működését, következésképpen pedig így különféle maradványok tapadhatnak meg rajta diszbiózist, azaz a bélkörnyezet egyensúlyának megzavarását okozva végül. A mikroba gócok toxinjai az enterális, vagyis intramurálisan elhelyezkedő idegrendszert és az autonóm idegszálak rendszerét is képesek megzavarni. Ezzel zavar keletkezik a belek perisztaltikájában (béltartalmat továbbpréselő folyamatában), továbbá ezen idegrendszereken keresztül a stressz ingerek az agyba jutnak, ahol is részt vehetnek különféle működési problémák kialakulásában. A bél nyálkahártyáján természetesen előfordulhatnak másféle toxinok is, úgy, mint radioaktív elemek, vagy vegyi anyagok, gyógyszermaradványok, mérgező fémek, peszticidek, fungicidek, tartósítószerek és mások.

A belek méregtelenítésének fő készítménye a ColDren, mely figyelembe veszi a felsorolt mérgek túlnyomó többségét. Hatással van a vékonybélre, a vakbélre, a vastagbélre és a végbélre egyaránt. Megtalálhatók benne mindazon kulcsok, melyek a belekben lévő gócok felszabadításához szükségesek, de ugyanakkor azok a fontos programok is, amelyek az érzelmi és stressz terhelések eltávolításához nélkülözhetetlenek. Különösen a perisztaltikus hibák, vagy az egyén székrekedéses panaszai esetén célszerű gondolni a belek mechanikus megtisztítására, mégpedig az ún. máj tisztítókúra keretében (magnézium sók és olívaolaj segítségével történő tisztítással), vagy jógagyakorlatok, illetve ún. hydrocolon beavatkozás segítségével. Az otthon végzett beöntések rendszerint nem szoktak eredményesek lenni. Különösen a kisbeöntések szoktak hatástalanok lenni, mivel ezek „hatósugara” csupán néhány centi a végbéltől számítva. A nagyobb beöntések már hatásosabbak lehetnek, egyes emberek esküsznek ezek nagyszerű hatékonyságára. A táplálékkal bevitt rostanyag tartalom lényeges a belek kitisztulásának szempontjából, főleg a zöldségek és gyümölcsök (különösen az almából származó pektin), vagy célirányosan a lenmag, esetleg az indiai psylium fogyasztásával bevitt rostanyagok hasznosak. A béltraktus számára nagyon kedvező hatással bír a chlorella nevű édesvízi alga, amely képes a saját felületén elnyelni a bélrendszerben előforduló fémeket. A bélrendszer méregtelenítésekor soha ne feledkezzünk meg a nyirokrendszerről sem – a Lymfatex, illetve az autonóm idegrendszerről úgyszintén – a Vegeton segítségével. Az enterális idegrendszer méregtelenítését a ColiDren készítmény már tartalmazza önmagában. Azokat a toxinokat (pld.: a gluténtől – Gli-Glu, a fémektől – Antimetal, a vegyi anyagoktól – Antichemik stb.), melyek károsítani képesek a belek ideg- és nyirokrendszerét, nos a tőlük történő mentesítést automatikusan használatosnak tartom az egész szervezet javának tekintetében. Ha szeretnénk megőrizni egy tiszta emberi tudatot, akkor annak érdekében a beleket tiszta és jól működő állapotban kell tartanunk. Ugyanis a belekben szívódnak fel a különféle vitaminok és ásványi elemek, így mindenképpen ajánlott az Infovit, az Infomin, illetve különösen a még kialakítás alatt lévő és hamarosan megjelenő Vitavit, Vitaton és Minemax nevű új készítmények. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szervezetben nem létezik olyan rosszindulatú daganat, amely előfordulásakor ne jelentkezne egyidejűleg a jelenlévő mérgek hatására kialakult sérült bélműködés is.

Eredeti cikk:

Joalis INFO 2008/05.-06.

Dr. Josef Jonáš: ColiDren

Hogyan alkalmazzuk a JOALIS készítményeket?                           

 

Mielőtt elkezdené alkalmazni a készítményt, előtte olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót.

A készítmény dr. Josef Jonás úr munkájának eredményei alapján készült étrend-kiegészítő termék.

A kívánt hatás elérésének érdekében a készítményeket legalább 6-8 héten keresztül kell alkalmazni, naponta 2 alkalommal – azaz reggel és este.

Amennyiben lehetséges, a cseppek fogyasztása előtt és után, legalább 20 percig ne egyen, ne igyon, ne dohányozzon, valamint ne alkalmazzon mentol és eukaliptusz tartalmú készítményeket. Ha szükséges, vizet inni lehet.

Több készítmény fogyasztása esetén (egy méregtelenítési kúra alkalmával, általában 3-4 féle – kölcsönösen, egymást kiegészítő hatású készítményeket kell fogyasztani), mintegy 3-5 perces szünetet kell tartani az egyes készítmények bevétele között.

A készítményeket ne csepegtesse fém kanálba. Csak műanyag kanalat használjon.

Legfeljebb 10 cseppnyi JOALIS készítményt - még a lenyelést megelőzően – rövid időre tartsa a szájában (a nyelven és a nyelv alatt is váltakozva).

Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!

Tárolás: Száraz, 5-25 oC hőmérsékleten lezárt kupakkal felfelé álló helyzetben. A készítményeket ne tegye ki a napsütés közvetlen hatásának, ne tárolja fűtőtest közelében és mágneses tér hatósugarában (pl. mobiltelefon, számítógép monitor, mikrohullámú sütő). Gyermekek elől elzárva tartandó!

5-8 hét elteltével keresse fel természetgyógyászát vagy tanácsadóját, aki a termékek fogyasztását javasolta és konzultáljon vele a további méregtelenítési lépésekről.

Ajánlott fogyasztás: 2x3 csepp 3 napig – 2x5 csepp 3 napig – 2x7 csepp 3 napig – 2x10 csepp végig.

Állapotfelmérésre jelentkezni lehet: Mihályi Mónika – okl.természetgyógyász, Joalis Referencia Központ vezető  Tel: 30/413-94-30

Forgalomba hozza: Body Centrum Hungary Kft. 1119 Budapest, Pajkos u. 10.

Gyártó: Joalis s.r.o., Na Florenci 19, 110 00 Praha 1, Cseh Köztársaság

Figyelem!

A készítmények az orvos által előírt gyógyszereket nem helyettesítik, azokat az orvos engedélye nélkül csökkenteni vagy elhagyni nem lehet!

Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet.

 

 

Kiegészítő információk

Termék képek
Joalis - ColDren
Vélemények
Írja le véleményét a termékről, ha kipróbálta!

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy élő látogató vagy robot szeretne-e belépni.